Egyed�l

Semmi sincs, ami sz�p lenne. Csak a fesz�lt szorongat� �rz�s �l a szoba k�zep�n, �s r�m telepedik. Mindig ezek az elv�r�sok... Egy fullaszt� vil�gban �l�nk. Lassan �n is megfulladok, �gy �rzem. De nem, t�l fogom �lni. �s ez benne a legsz�rny�bb. Minden elv�r�st t�l�l�nk. De k�zben elvesz�t�nk magunkb�l egy darabot. Egy gyermeki mosolyt. Mit kapunk helyette? �sz hajat, r�ncokat, gondokat, komor tekinteteket. Csak rothad� eml�ke marad a megannyi f�jdalomnak, megannyi elv�r�snak. Nem teszed? Ellent mondasz az elv�r�snak? Mi lesz? Valami olyan, ami nem j�. �gy hogy csak engedelmesen �szok az �rral. �s elt�r�m az elv�r�sokat. De mindj�rt �sszeroppanok. T�r�tt lelkem megmarad, valahogy �sszeragasztom, de m�r nem lesz olyan, mint a r�gi. A t�k�r is t�k�r marad, m�g akkor is, ha elt�rik, de m�r nem lesz olyan, mint r�gen. M�sk�pp t�kr�zi majd a vil�got. Tal�n szebben, tal�n jobban. De � egy mosollyal kevesebb lesz. Nem fogja ugyan �gy l�tni a vil�got. Ez�rt �n csak �l�k a szob�mban, vak s�t�ts�gben. N�zem a falat �s hullik a k�nnyem. Halkan suttogom: � Istenem, seg�ts nekem!